Csütörtök este a budapesti Szent István Bazilikában tartottak misét Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulója alkalmából. Az est díszvendégei Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony és a legendás rádióriporter, Szepesi György voltak. Megjelent Czene Attila sportért felelős államtitkár, valamint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és a Magyar Futball Akadémia növendékei. A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.
Idén is felhangzott Szöllősi Zoltán Puskás Ferenc ravatalánál című verse, melyet Nemcsák Károly színművész, a József Attila színház igazgatója adott elő. Ezután jótékonysági koncertet rendeztek a Bazilikában, amelynek során az Alzheimer-kór magyar áldozataira emlékeztek. A rendezvényen többek között fellépett Kováts Kolos és Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, valamint Berkes Gabriella musical színművész is.
Sport | 2011. 11. 17.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: