ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Egyeztet Budapest a taxis érdekképviseletekkel

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Holnap kezdődik meg az egyeztetés Budapest főváros és a taxis érdekképviseletek között. Tarlós István, Budapest főpolgármestere dr. Komáromi Endrének, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének adta a megbizatást, hogy részt vegyen a tárgyalásokon, Budapest képviseletében. Az ő feladata lesz továbbá az is, hogy a a taxis érdekképviseleti szervezetek petícióját átvegye.

A tárgyalások első részének középpontjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozó taxik munkafeltételeiben próbálnak majd megegyezni a felek, amikor pedig ez sikerült, a következő lépés a budapesti taxizásra vonatkozó szabályokat kell felülvizsgálni, és szükség szerint átalakítani. Budapest az egyeztetések folyamán arra törekszik majd, hogy olyan megállapodás szülessen, amellyel a taxis érdekvédelmi szervezetek is elégedettek, hiszen részt vehetnek annak kialakításában.

Közélet | 2011. 06. 08.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Június 21-én tárgyal az Alstom Tarlós Istvánnal a metrókocsik ügyében

»»» Következő hír: Tarlós István leváltotta Koltay Gábort a József Attila Színház éléről

 
2024 December
H K Sz Cs P Sz V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
 

Budapest hőmérséklete: 3 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: