A IX. kerületi Dési Huber Művelődési Házban már évekkel ezelőtt is tartottak számítógépes tanfolyamokat, ezek azonban - a gépek elavulása, amortizálódása miatt – idővel elmaradtak. Tavaly év végén azonban egy pályázat lehetőséget adott modern eszközök beszerzésére, és a Művelődési Ház a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával tizenkét korszerű számítógéphez jutott.
Utóbbi fejleményekre alapozva újították meg az Internet Stúdiót, és indították el ismét a tanfolyamokat. Az első kurzus idén, január végén indult „Számítástechnika Időseknek” címmel, kifejezetten a József Attila-lakótelepen élő idősek számára. A megnyitón dr. Bácskai János polgármester elmondta: „a fiatalok számára természetes a számítógép használata. Szeretnénk, ha az idősek is megkapnák a lehetőséget; tájékozódni a világról, kapcsolatot tartani távoli rokonaikkal”.
Kultúra | 2012. 02. 05.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: