X. kerület múltja, történelme

Elnevezése az egészen a középkorig visszanyúló kőfejtésre utal. Már IV. Béla 1244. évi adománylevelében is megemlítették, amelyben a király - még Kőér néven - művelésre Pest városának ajándékozta a területet. A hely geológiai adottságainak köszönhetően alakulhatott ki a kőbányászat, a tégla- és cserépgyártás, valamint dombjain a szőlőtermelés. Egészen a 19. század végéig önálló volt, Budapest egyesítésekor vált a főváros peremkerületévé. (Ez a pozíciója az 1950-es évekig állt fenn, mára azonban jelentősen megváltozott, hiszen Budapest földrajzi középpontja jelenleg Kőbányán található.) Budapestbe való betagozódását követően fejlődése új lendületet vett, lakosaink száma rohamosan nőni kezdett.
A növekedés azonban gondokkal is járt, az iskolai helyzet egész Budapesten itt volt a legrosszabb. Mindössze három oktatási intézmény működött a kerületben, melyekbe csupán a tankötelesek 56%-át íratták be. Megoldásképpen 1904-ben gimnáziumot alapítottak Kőbányán. A lakosok nagy része akkoriban munkás volt, akik az újonnan ide telepített gyárakban dolgoztak. Ekkor alakultak ki azok a nyomortanyák és bádogvárosok melyek egészen a 60-as évekig meghatározzák a "munkás kerületet". A súlyos lakásproblémákat a 70-es 80-as években állami építkezésekkel próbálták megoldani, számos lakótelepet létrehozva.
A népesség az elmúlt évtizedben csökkent, mely folyamat során elsősorban a jól kereső, magasan képzett lakók költöztek el. A köztudatban Kőbánya még mindig munkáskerületként él, annak ellenére, hogy az egykori üzemek többsége már megszűnt. Napjainkban a városrész fokozatosan alakul át munkaövezetből lakóövezetté.