VIII. kerület múltja, történelme

A mai Józsefváros az 1720-as években kezdett benépesedni. Az akkoriban domináló földszintes agyagházakat az 1838-as árvíz lerombolta. A pusztítást követő újjáépítés során kezdtek kialakulni a városias jellegű utcák, és középületek. A József körút kiépülése után, a millennium évére felhúzták a főbb utak többemeletes bérházait is. A betelepülés a közlekedés és a gyáripar fejlődésével volt arányos, a lakosságszám 1890-re 91 303 főre nőtt. Az iparos réteg mellett itt élt a pesti zsidóság jelentős, bár szegényebb része, valamint a cigányság felső rétegeit alkotó muzsikus családok. Virágzott a kulturális élet, a környék kávéházait, kertvendéglőit és kocsmáit Budapest más részeiből is felkeresték.
A fejlődés 1910 körül lelassult, az árvíz után épült részek lebontása időszerűvé vált. A gazdasági pangás, a lakásviszonyok elmaradottsága, a külső területek elszegényedése jellemezte ezt az időszakot, valamint ekkorra tehető a jelentős prostituált negyed kialakulása is. Az ipar lassan kivonult a kerületből, a lakásépítési tevékenység szinte teljesen megszűnt. A II. világháború során a józsefvárosi épületek mintegy 90%-a megsérült, a rekonstrukció során elsősorban a romos házakat tették lakhatóvá, újakat alig húztak fel. Egészen 1950-ig még a foghíjakat sem töltötték ki teljesen, ezért Józsefváros Budapest egyik legelhanyagoltabb kerületeként konzerválódott. Ehhez hozzájárult, a bérházak államosítása, majd karbantartásuk és felújításuk elhanyagolása, ami folyamatos állapotromláshoz vezetett.
A kerület még 1950-ben is inkább önálló kisvárosnak nézett ki. Ezekben az évtizedekben a magasabb státusú népesség elvándorlása, és az alacsony státusúak betelepülése vált jellemzővé. Az 1960-as években merült fel először Józsefváros fejlesztésének gondolata, de ez mindig csak szakaszosan valósult meg. Egy-egy negyed felértékelődését a kerület kedvező központi helyzete, és az 1990-es évektől újra előtérbe kerülő városfelújítási törekvések eredményezték.